MENÜ

 1952. július 26-án Berhidán születtem, máig is itt élek, nyugdíjas vagyok.

 Két hobbim van a csont-, szaru-, fafaragás, és a bírkózás, mind a kettőt gyerekkoromtól művelem.

Fafaragással gyerekkoromban ismerkedtem meg, először játékokat készítettem saját részemre.

Később a faluban élő idős Nagy Istvántól és fiától (Népművészet Mestere) tanultam, illetve ismertem meg alapvető fogásokat és faragási technikákat.

Felnőtt fejjel a Bakony Múzeumba jártam be, ahol a gyűjtött bakonyi, Balaton-felvidéki faragásokat tanulmányoztam. Nagy segítséget kaptam Törő Lászlótól a múzeum akkori igazgatóhelyettesétől.

1980-ban vettem részt először megyei népművészeti pályázaton, ahol I. díjat nyertem.

  1. augusztus 20-án nyertem el a „Népművészet Ifjú Mestere” címet,
  2. május 3-án pedig a  „Népi Iparművész” címet nyertem el.
  3. szeptember 8-án Berhida képviselő-testülete a sport és a népművészeti munkásságomat „Nívódíj”-jal ismerte el.

2001 október 20-án a nyíregyházi csont-, szarufaragó konferencián „Mesterremek Díjat” kaptam a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és az országos népművészeti egyesület javaslatára.

  1. július 20-án nyertem el a Magyar Kézműves Remek díjat 
  2. november 11-én a XV. Országos Népművészeti Kiállítás pályázatán „Aranyoklevelet” kaptam
  3. január 22-én  a Magyar Kultúra Napja alkalmából „a Kultúra Lovagja” elismerésben részesültem. A kitüntetés az alábbiakkal  ismerték el. 

 506. Magyar Kultúra Lovagja

Nesó Sándor (Berhida) rendőr főtörzs-zászlós

Lovagias tettek: Ötven év óta, mint versenyző, majd edző-vezető aktív részese a magyar birkózó sportnak. Csont-, szaru- és fafaragó népi iparművész, emlékművek fel- és helyreállítója. A katonai hagyományok őrzője. Értékes tanítványokat nevelő sportvezető. Önkéntes felajánlásában készült el többek között a székesfehérvári Olimpiai Park emlékkapuja és emlékoszlopai 1996-ban, valamint 2005-ben a Kossuth Laktanya emlékparkja és emlékhelye. A várpalotai emlékszoba gyűjtőmunkájának segítője és gazdagítója. Templomok és települések domborműveinek elkészítője és adományozója. A Nádasdladányi betlehem megfaragója. Ellátja a fegyverek restaurálásának feladatait. Több civilszervezet, többek között a Honvéd Kulturális Egyesület tagja, valamint alapító tagja a Pannon Értékmentők és Hagyományőrzők Közösségének. 
„Az életminőség fejlesztéséért”

 

  1. január 22-én a Stefánia Palotában vehettem át a „Honvédelemért Kitüntető Cím” III. fokozatát

 

2015. augusztus 20-án Balog Zoltán minisztertől állami kitüntetést vehettem át „a Népművészet Mestere„ címet.

                        A díjat az alábbi indok alapján kaptam meg:

Nesó Sándor csont-, szaru- és fafaragó részére, aki példamutató életműve, technikai tudása, a hagyományokhoz való hűsége

révén méltó utóda jeles kézműves elődeinek. Munkásságát mindig az anyag, a forma és a funkció tisztelete motiválta;”

 

  1. október 29-én A XVI. Országos Élő népművészeti Kiállítás és pályázatán „Aranyoklevelet „ kaptam

A Veszprém megyei Önkormányzat Közgyűlésének Veszprém megyei Értéktár

Bizottsága NESÓ SÁNDOR csont-, szaru-, fafaragó pásztorművészete nemzeti

értéket a 27/2019.(VI:27.) VMÉTB. határozata alapján felveszi a Veszprém megyei

Értréktár kultúrális örökség szakterületi kategóriájába.

 

  1. június 14-én a XXXII. Országos Faragópályázaton – id. Kapoli Antal emlékére megrendezett– id. Kapoli Antal vándordíját nyertem el.

 

A fentieken kívül számos megyei és országos díjam van.

 

Valamennyi faragási technikát ismerem és művelem. A fa, csont, szaru munkáimon a dunántúli pásztorművészet legszebb hagyományait igyekszem feldolgozni. Ezen kívül még szakrális jellegű domborműveket, kisplasztikákat is készítek fából.

 

Jelenleg a szabadidőm túlnyomó részét faragással és birkózók tanításával töltöm.  

 

Nagy öröm számomra, hogy munkáim, mind a pályázatokon, mind a kiállításokon nagy elismerésben részesülnek.

 

Alapító tagja vagyok a Veszprém megyei Népművészeti Egyesületnek, tagja pedig a Velemi Népművészeti Stúdiónak, valamint a Magyar Művészeti Akadémia Nem Akadémikus Köztestületi tag.

 

 

 
Asztali nézet